KSH: júniusban 3,1 százalékkal nőttek a ipari termelői árak

Júniusban az ipar belföldi értékesítési árai átlagosan 1,1 százalékkal csökkentek, ezen belül a feldolgozóipar árai 1,0 százalékkal magasabbak voltak, az energiaipar árai (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 5,8 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel korábban.

KSH: a beutazó turizmusnál is jobban csökkentek a magyarok külföldi látogatásai az első negyedévben

A járvány miatt március közepén bevezetett utazási korlátozások következtében az első negyedévben, azon belül márciusban csökkenésbe fordult a külföldiek magyarországi látogatásainak, valamint a magyarok nemzetközi utazásainak a korábbi időszakokra jellemző emelkedő tendenciája.

KSH: májusban 20,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés

Májusban az építőipar termelése 20,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi magas szintjétől, és áprilisihoz mérten 20,3 százalékkal csökkent szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva.

KSH: 30,7 százalékkal csökkent az ipari termelés májusban

Májusban az ipari termelés volumene 30,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi, magas bázistól.

KSH: májusban 155 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Májusban az export euróban számított értéke 29 százalékkal, az importé 25 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a termék-külkereskedelmi többlet 155 millió euró volt, 491 millió euróval romlott - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

KSH: júniusban 2,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak

Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 2,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

KSH: 30,7 százalékkal csökkent az ipari termelés májusban

Májusban jelentős volt a koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása, így az ipari termelés 30,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi magas bázistól.

KSH: májusban 92,7 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma

Májusban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 98,4 százalékkal, a belföldi vendégek által eltöltötteké 85,9 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest.

KSH: májusban 2,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma

Az idén májusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 2,8 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 2,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-vel.

KSH: 561 millió euró volt a termék-külkereskedelmi hiány áprilisban

Áprilisban a kivitel volumene 35 százalékkal, a behozatalé 23 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a passzívum 561 millió euró volt, az egyenleg 790 millió euróval romlott tavaly áprilishoz mérten.

KSH: májusban 1,7 százalékkal nőttek a ipari termelői árak

Májusban az ipar belföldi értékesítési árai átlagosan 2,6 százalékkal csökkentek, ezen belül a feldolgozóipar árai 1,9 százalékkal, az energiaipar árai (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 5,0 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel korábban.

KSH: áprilisban 2,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés

Áprilisban az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése márciusihoz mérten 1,3 százalékkal mérséklődött, a tavaly áprilisi magas bázishoz viszonyítva 2,1 százalékkal csökkent a nyers adatok szerint.